FŐOLDAL | HÍREK, ESEMÉNYEK | RÓLUNK ÍRTÁK | KÖNYVEK | A KIADÓRÓL | SZERZŐINK | KAPCSOLAT
2018. február 23., péntek

Rólunk írták


2018-01-20

Lechner Ödön – az építész, aki örökre rajtahagyta a kézjegyét Budapesten

Lehetetlen úgy végigsétálni Budapesten, hogy ne botlanánk Lechner Ödön által tervezett épületekbe. Találkozhatunk velük a környezetében, az Andrássy sugárúton, az Üllői úton, Bartók Béla úton vagy éppen Kőbányán. Egy biztos: nélküle ma sokkal szegényebb lenne Budapest építészeti kultúrája.

A Látóhatár Kiadó gondozásában nemrég megjelent Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia által írt Lechner összes című könyvből minden eddiginél átfogóbb képet kaphatunk a mester munkáiról és a korról, melyben Lechner alkotott. Kérdéseinkre Viczián Zsófia válaszolt.

A könyvben egy külön fejezet foglalkozik a bérházakkal. Hol jelentek meg először Budapesten belül bérházak?

Először a régi városfalon, lényegében a mai kiskörúton belül kezdték el építeni őket. Az esetek többségében ráépítésekről beszélhetünk, a barokk vagy klasszicista házakra húztak rá újabb emelet(ek)et. Lechner és generációja a 19. század második felében a VI., VII. és VIII. kerületben építkezett, például  Terézváros a mai napig is szinte csak bérházakból áll.  Emellett Belső-Ferencváros is ekkor kezdett el kiépülni, elsősorban a körút mentén.

Kiknek épületek a bérházak?

A bérházak építése nagyon jó üzleti vállalkozásnak számított abban az időben. Minden társadalmi csoportból áramlottak a kiegyezés után az emberek Budapestre, a kubikosoktól kezdve az úrhölgyekig. A budapesti bérházak különlegesek voltak, mivel megoldást jelentettek minden társadalmi osztály számára, aki a fővárosba költözött. Ugyanabban a bérházban lakhatott például Ráth Károly, az egyesített Budapest első polgármestere és egy szabó vagy kalaptisztító  is.

Hogyan különültek el a különböző társadalmi rétegek?

A bérlakások legelegánsabb lakása mindig az első emeleten helyezkedett el, ablakai az utcafrontra néztek. Ezek minimum öt-hat szobás, nagy belmagasságú, kiszolgálóhelységekkel ellátott lakások voltak, ahova a kényelmes, széles főlépcsőházon keresztül lehetett feljutni. Felfelé haladva egyre kisebb és kevésbé előkelő lakásokat alakítottak ki. Az épület hátsó részében lévő lakások ezeknél is kisebbek voltak, melyekhez külön, keskenyebb és meredekebb úgynevezett cselédlépcsőn lehetett feljutni. Itt az alacsonyabb társadalmi státuszú emberek éltek.

Persze voltak olyan épületek, amelyek eleve az alacsonyabb társadalmi rétegek számára készültek: például a Keleti Pályaudvartól északra eső területen egyszerűbb homlokzatú, több, kisebb lakásos bérházakat találunk.

Mekkora volt a társadalmi mobilitás?

A Lechner összes kötetben a Veres Pálné utcában található, Kecskeméti Háznak is hívott, Lechner által épített bérháznál követtem végig a lakosok cserélődését. Ebből kiderül, hogy nagy volt a mobilitást, 10 év alatt szinte a teljes lakóközösség lecserélődött. Azért is volt talán ekkora a mobilitás, mert a tömegközlekedés még nem volt olyan, mint most – bár a kor Európájához képest nagyon fejlettnek számított. Ezért az emberek, ha tehették, a munkahelyükhöz közelebb kerestek lakást maguknak, munkahelyük megváltozásukkor pedig sokan költözködni is kényszerültek.

Miért hívták a fent említett bérházat kecskemétinek?

Azért, mert Kecskemét városa építette ezt a bérházat, üzleti célból. Az alföldi városok is a dualizmus idején virágoztak fel, Kecskemét regionális központtá fejlődött. A városvezetés egy-két kisebb lakást fenntartott benne a kecskeméti polgárok számára vendégszobának, az épület többi részét pedig bérbe adták, illetve kávéház is működött itt. Már korábban is állt a városnak egy háza a környéken, erről kapta a nevét a Kecskeméti utca is.

Az öt-hat szobás lakásokból kiindulva, úgy tűnik, mintha akkor magasabb életszínvonalon éltek volna az emberek.

A látszat csalóka. Az öt-hat szobás lakások mellett meg kell említeni, hogy több tízezren (ha nem százezren) szorongtak bérkaszárnyákban, sokan pedig úgynevezett „ágyrajárók” voltak. Ők többen használtak egy ágyat, felváltva aludtak benne műszakokként. Ennek ellenére tény, hogy a gazdasági fellendülésnek sokan haszonélvezői voltak, így talán többen engedhettek meg maguknak nagyobb lakást.

Mára viszont kevés maradt ezekből a nagypolgári lakásokból, mivel a szocializmus idején feldarabolták őket. Hogy kerülhetett erre sor?

A második világháború után rengeteg lakás megsérült vagy elpusztult, hatalmas lakáshiány lépett fel, a ’60-as években pedig sokan áramlottak a fővárosba vidékről. A szocializmus idején a bérházak nagyobb lakásait feldarabolták, sokszor mindenféle szakmai tudás nélkül. Ma is lehet még olyan lakásokat látni, ahol például a tűzhely mellett a mosogató, amellett pedig a kád áll, mivel a vízhálózatot nem tudták másképpen megoldani.

Lechner pályája alatt nem sok templomot tervezett. Mi a Kőbányai Szent László Plébánia története?

A gazdasági fellendülésnek köszönhetően egyre inkább nőtt a X. kerület lakossága. Ezért a főváros eldöntötte, hogy épített egy templomot Kőbányának is, mivel egyrészt kinőtték a korábbi kis kápolnájukat, másrészt pedig mindaddig a józsefvárosi plébánia látta el a miseszolgálatot, ami egyre terhesebb lett számukra. Először egy kevésbé ismert mérnököt, Barcza Eleket kérték fel, hogy tervezze meg a templomot, de mivel ő a végleges tervekig nem jutott el, 1891-ben megbízták a feladattal  Lechner Ödönt.

A Lechner összes című könyvből kiderül, hogy az építész eredetileg egy teljesen másféle templomot képzelt ide.

Ha megnézzük az ebben az időben épült templomokat, azt látjuk, hogy a legtöbbjük neogót vagy neoromán stílusban épült, leszámítva a Bazilikát. Lechner ezzel szembement és egy bizánci stílusú, kupolás templomot tervezett a Szent László térre. Ezt a városvezetés nem fogadta el, kikötötték, hogy neogót stílusban kell újraterveznie Lechnernek, igazodva az eredeti koncepcióhoz

A keleties kupolák meghaladták a kor tűrésküszöbét?

A Lechner-féle terv túlságosan is keleti stílusú volt, nem illett a római katolikus egyház hagyományaihoz, ránézésre sokkal inkább egy görög katolikustemplomhoz hasonlított. Végül az 1890-es években született meg közös kompromisszumok árán a ma látható templom terve. Az elkészült templomnak a középkort idéző formája van, de sok egyedi megoldást alkalmazott rajta Lechner.

Szintén Lechner tervezte a jelenleg felújítás miatt álló Iparművészeti Múzeumot. Miért éppen a Ferencvárosban épült a múzeum?

 

Ferencváros volt a kézművesipar központja, a kiépülő gyáripar és élelmiszeripar területe, a közelben működött Thék Endre híres műasztalos gyára, a Zwack-gyár és több malom is. Az Iparművészeti Múzeum egyben ipariskola is volt. A Múzeum a millenniumra épült, azzal a céllal, hogy megmutassuk a világnak, hogy a magyar ipar is tartja a lépést Európával. Ezt azért kellett hangsúlyozni, mert a Monarchián belül Magyarországot hívták a birodalom éléskamrájának, mivel elsősorban mezőgazdasági profilú ország volt. Az Iparművészeti Múzeummal azt mutattuk meg, hogy az ipari szektorban is értünk már el eredményeket, nem csak mezőgazdasági országként kell ránk gondolni.

 

Ma egy sokak által csodált épület az Iparművészeti Múzeum. Megnyitásakor is ekkora elismerésnek örvendett?

Lechner korában megoszlottak a vélemények: egyesek szerették az épületet, mások szerint azonban keleties stílusa túlzó, a pompás belső szobák díszes falai pedig elterelték a figyelmet a kiállított tárgyakról – ezért festették át később a belső tereket fehérre.

Képek: Halász Csilla, Ludmann Mihály, Viczián Zsófia: Lechner összes‎ – Látóhatár Kiadó Kft.