Kivételesen sokszínű fővárosunk egyedülálló hangulatot, életérzést sugároz, erre újra és újra rácsodálkozhatnak a tősgyökeres budapestiek is, nem csupán a máshonnan idelátogató honfitársaink és a kíváncsi külföldi turisták.
Budapest ugyanis nemcsak épített örökségében, kulturális életében gazdag, hanem természeti kincsekben is. A közismert szólás szerint sokszor nem látjuk a fától az erdőt, azaz a részletekben elveszve nem ismerjük meg az egészet, a lényegeset. Egy különleges könyv, a Látóhatár Kiadónál megjelent Budapesti fák című kötet azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: azt, hogy a budapesti fák egy-egy „kéregbe zárt” szeletét alkotják a város történetének, hiszen hiteles szemtanúként állnak és mesélnek – hosszú évtizedek, akár századok óta – ennek az egyedülálló európai városnak a múltjáról.
Viczián Zsófia újságíró, művelődéstörténész, pedagógus fákat szerető ember, budai lakos, aki több éves szisztematikus tényfeltáró és gyűjtőmunkával igyekezett Budapest legnagyobb, legidősebb, legjelentősebb fáit számba venni, lefényképezni, megörökíteni, és a hozzájuk kapcsolódó történeteket, neves személyiségeket felfedezni, illetve feleleveníteni.
Ki ne olvasott, hallott volna Arany János margitszigeti öreg tölgyeiről, Kosztolányi „örökifjú” Üllői úti fáiról, Jókai svábhegyi fehérlevelű hársairól? De kedvesek voltak Márainak is a Mikó utca gesztenyefái, Ady egyszer a legvárosibb fa, a platán álmáról írt, Áprily számára pedig a fenyők az elhagyott Erdélyt idézték. Számos költő versében találhatunk a tavaszi virágzást vagy éppen az őszi elmúlást idéző verset Juhász Gyulától Tóth Árpádon és Szabó Lőrincen át József Attiláig.
Pest első sétateréért Széchenyinek még komoly harcot kellett vívnia, hisz akkor még úgy gondolták, a fa csak az erdőbe való, végül mégis felismerték, hogy növények nélkül belefulladnak a porba. A város az 1800-as évek második felére kizöldült, új városrészeibe szép fasorokat ültettek, piactereiből zöld szigetek formálódtak, és létrejöttek a nagy városi parkok, mint például az Orczy-kert, a Városliget és a Népliget.
A kötetben nemcsak természettudományos leírásokat olvas-hatunk az egyes parkokról, temetőkről, zöldterületekről, hanem valódi nyomozásokat, érdekes emberi történetek hosszú sorát ismerhetjük meg, amelyekből kiderül, a fák miért jelentenek nekünk, fővárosiaknak pótolhatatlan értéket. A szerző felkutatta az összes kapcsolódó írásos és képi forrást, kiderítette, hogy ki, mikor, miért ültette a szóban forgó fát, fákat.
A szép kivitelezésű kötet egyszerre érdekes és tanulságos képes történelmi album, egyben dokumentarista látlelet a 2010-es évek végéről, zömében koros fáinkról. Vannak köztük élettől duzzadók, mint a szerző kedvence, egy budai óriási feketefenyő, és olyanok is, amelyek már mankóra szorulnak. A könyvben megtaláljuk a legidősebb fa címéért versengő öreg japánakácot a budai várlejtőn, a pesthidegkúti hársfát, a Széchenyi téri akácot és a margitszigeti ősplatánt is. Mindenkinek lehet egy vagy több kedvenc fája, s ebben a remek könyvben talán megtalálja őket, de remélhetőleg a többit is jobban megbecsüli ezután. Mert a budapesti fák igazán megérdemlik, hogy felnézzünk rájuk.
Szerző: Faggyas Sándor
Forrás: Magyar Hírlap, 2019. december 19.
